A projekt | Csatornázástörténet | Hírek | Kerületek | Galéria | Linkek | Kapcsolat

Kedves Látogató!

Egy közel kétmillió lakosú európai főváros a 21. században nem létezhet a város egészét lefedő csatornahálózat nélkül. A 2005-ben az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával elindult nagyszabású csatornázási projekt minden résztvevője azon dolgozik, hogy a kezdeti 92 százalékos arányról a főváros csatornázottsága 2012 végére 99% fölé emelkedjen.

Ezen az oldalon az érdeklődők és az érintettek folyamatosan friss információkat szerezhetnek a munkálatok menetéről és a tervek aktuális állásáról,

így Ön is nyomon követheti közös célunk megvalósulását, mely az, hogy mindannyian kényelmesebben éljünk egy valódi európai fővárosban, amelynek hitünk szerint a csatornahálózat elengedhetetlen része.

For information in English, please click »here«.

Mi indokolja a projekt megvalósítását és mi a projekt célja?

Jelenleg Európa legnagyobb környezetvédelmi programja zajlik Budapesten, s ennek kapcsán számos közműberuházást kezdtünk meg, illetve tervezünk a közeljövőben. Budapesten három feladatot kell megoldani 2012 végéig a szennyvízkezelés kapcsán. A teljes szennyvízelvezetést, a szennyvizek biológiai tisztítását, valamint a szennyvíziszap ártalommentes elhelyezését.

Budapesten a csatornázottság 92%-os. A fővárosban évente mintegy 9-10 millió köbméter szennyvíz kerül tisztítatlanul közvetlenül a talajba. A projekt fő célja, hogy ezek a vizek a csatornarendszerbe kerüljenek, és a terveknek megfelelően Budapest csatornázottsága 2012-re 99% fölé emelkedjen.

Jelen projekt célja, hogy Budapest csatornázatlan lakóterületein kiépüljenek a szennyvízcsatornák és hálózatok azon területeken, amelyek esetében a 91/271 EGK irányelvvel és a 26/2002. (II.27.) Korm. rendelettel összhangban a csatornázás gazdaságossága igazolható. A projekt keretében csak meglévő beépítéssel, jellemzően lakófunkcióval (is) rendelkező területek szennyvízelvezetését kívánja Budapest Főváros Önkormányzata megoldani - zömében elválasztott rendszerű, esetenként egyesített rendszerű szennyvízcsatornák építésével és a hozzájuk szervesen kapcsolódó átemelőkkel.

A csatornahálózat rendszere, műtárgyai

Budapest csatornahálózatát – igazodva a XIX. századi európai gyakorlathoz – egyesített rendszerrel kezdték kiépíteni, azaz a szennyvizet és a csapadékvizet ugyanabban szelvényben vezették el. Az egyesített rendszerű hálózat sajátosságainak figyelembevételével épültek a főgyűjtők, illetve a szivattyútelepek. A teljes fővárosi hálózat egyesített rendszerű volt Nagy-Budapest létrehozásáig (1950). Ekkor válaszút elé került a város, hiszen a korábban megépült rendszer (főgyűjtők, szivattyútelepek) nem voltak arra méretezve, hogy a fővároshoz újonnan hozzácsatolt területek szenny- és csapadékvizeit fogadni tudják. Gazdasági szempontból sem látszott reális lehetőségnek a teljes meglévő hálózat felbővítése, vagy egész Budapesten áttérni az elválasztott rendszerű csatornázásra. A megoldás csak az lehetett, hogy a gyakorlatilag csatornázatlan településeket elválasztott rendszerrel csatornázzák, a szennyvizet a régebbi és az újonnan épült – belső városrészeken átvezető – egyesített rendszerű főgyűjtők juttatják a szivattyútelepekre, ill. a tisztítótelepekre, míg a csapadékvizek befogadója az adott kerületen áthaladó valamely kisvízfolyás (Aranyhegyi-patak, Hosszúréti-patak, Gyáli-patak, Szilas-patak, Rákos-patak). Napjainkban túlnyomórészt elválasztott rendszerű hálózat épül, csak kisebb hosszban egyesített rendszerű.

A budapesti kerületek csatornázási rendszere

A csatornahálózat hierarchiája a következőképpen épül fel:

• főgyűjtők,
• gyűjtők,
• mellékcsatornák,
• házi bekötőcsatornák (szenny- és csapadékvíz),
• víznyelő bekötőcsatornák.

A főgyűjtők, gyűjtők és mellékcsatornák együttesen képezik a törzscsatornákat.

A csatornahálózat a vezetékeivel, műtárgyaival és átemelőivel együtt bonyolult, összefüggő rendszert alkot. A vízelvezető rendszer kiemelt fontosságú elemei a főgyűjtők, amelyek alapvetően meghatározzák a hálózat kapacitását és vízelvezetési biztonságát. Többnyire a hozzájuk tartozó vízgyűjtő terület egészének vízelvezetését biztosítják, általában nagyméretű, sokszor 7-8 m mélységben haladó vezetékek. A gyűjtők, illetve a mellékcsatornák a főgyűjtőkhöz csatlakozva egyes részvízgyűjtők vízelvezetését biztosítják.

A mellékcsatornák a legnagyobb arányt képviselő hálózatrész, sokféle szelvénymérettel és alakkal. Legnagyobb arányt a 30 cm belméretű csatornák alkotják, fektetési mélységük általában 1,5-6,0 m közötti. Feladatuk a csatornázás rendszerétől függően szenny- és/vagy csapadékvizek összegyűjtése és főgyűjtőbe (gyűjtőbe) vezetése.

A hálózati bekötőcsatornák a telkeken keletkező szenny- és/vagy csapadékvizet juttatják általában a mellékhálózatba (csatornázási rendszertől függően), ritkábban közvetlenül a főgyűjtőbe. Méretük többnyire 20-30 cm, mélységük 2,0 m körüli.

A csatornahálózat leggyakoribb, legáltalánosabb műtárgya a tisztítóakna, ez teszi lehetővé a csatornába való lejutást, karbantartást, tisztítást és vizsgálatot. Különleges fajtája az ejtőcsöves, ill. surrantós bukóakna, ezek száma azonban töredéke csupán az összesnek. 50-60 cm belméretig a tisztítóaknák egyben csatlakozó (összetorkolló) műtárgyként is létesülnek.

A csatornahálózat különleges műtárgyainak (trombita, záporvízkiömlő, vészkiömlő, bújtató) darabszáma megközelíti az 1000-et.

A trombitaműtárgyak nagy szelvényű csatornák összetorkollásánál (csatlakozásánál) épülnek egyedi, hidraulikailag kedvező kialakításban. Nagy területigényűek, nagy föld alatti térrel rendelkeznek, általában vasbetonból épülnek.

A főgyűjtők vagy szivattyútelepek tehermentesítésére – a rendelkezésre álló befogadók közelében – záporvízkiömlők (vészkiömlők) létesülnek. Záporvízkiömlővel a nagyméretű, egyesített rendszerű főgyűjtők főleg a Duna, illetve a Rákos-patak menti főgyűjtők rendelkeznek, s általában a szennyvíz háromszoros hígításon felüli vízmennyiségét juttatják a befogadóba. Azokon a helyeken, ahol a befogadó vízjárása indokolja, ott valamilyen zárószerkezet is tartozik a műtárgyhoz. A befogadó magas vízállása esetén állandó vagy mobil telepítésű átemelő biztosítja a vízelvezetést.

A bújtatók csak különlegesen indokolt esetben, akkor létesültek a hálózaton, amikor kötött magassági helyzetű műtárgyat, létesítményt (metró, gyalogos vagy közúti aluljáró stb.) kellett keresztezni csatornával.